Brückner Gergely volt a MIBE-klub vendége febr. 8-án. A téma: “Igaz, hamis? – információszűrés az oknyomozás során + Információnyerés a közösségi médiából”. Az utóbbi időkben a Figyelőnél való felmondásával a hírekből is ismertté vált oknyomozó újságíró legfontosabb eszköze a háttérbeszélgetés. Ezt támogatja az adatellenőrzés, különböző forrásokból. A fennmaradás feltétele a hitelesség megőrzése, melyeket etikai szempontok biztosítanak, így pl. az információforrás védelme, minden érintett megszólaltatása, nem fizetünk információért, illetve nem adjuk ki magunkat másnak (nem használunk pl. álnevet). A közösségi média a közös ismerősök – kapcsolódási pontok – felderítésében segít.

Vannak persze hasznos fogások:

• Sokat számít, kivel beszélsz elsőképpen: így könnyen ő „adja” a vázlatot. Akit viszont utoljára hallok- mondta -, az felé inkább fordul a szimpátiám. Ezeket az anomáliákat kezelni kell. A sok információ összegyűjtése segít, s ehhez érdemes nagyon sok emberrel beszélni. És mégis: egy sztori után gyakran felhívnak, hogy miért nem kerestél engem.
• Kiugrasztani a nyulat a bokorból: nyilatkozat elől elzárkózók szóra bírása blöffel is lehetséges.
• Hagyományosan 3 független forrástól érzi magát biztonságban az újságíró, de leginkább a hatodik érzék segít: mennyire tűnik adekvátnak a nyilatkozó szövege? Példa: egy magyar tőzsdei társaság svájcinak mutatja magát, ám vezetője nem adott egyéb információt magáról. A LinkedIn-en ugyan dicsekedett cégével, de nem állt velem szóba a fickó. Váratlan ötlettől vezérelve ékezet nélkül beírtam a nevét a keresőben, mely egy zambiai vadászat fotóját dobta ki. Miután ezt elküldtem neki, megoldódott a nyelve, kötélnek állt.
• Ha valóban megerősítést szeretnénk kérni, akkor nem szabad elmesélem, hogy mit hallottunk eddig.
• A mimikából való hazugságvizsgálat viszont nem jött be. Volt ugyan ilyen tréningünk, de inkább a tények begyűjtésére összpontosítunk.

Az információt tekintve három kategória létezik: igaz, hamis illetve bizonyítható. Bár a kritikus ügyekben jogászt is kapunk segítségül a Figyelőnél, a pereskedés szinte az oknyomozói munka velejárójává vált. A legutóbbi esetben az informátort kellett volna kiadnia, de megnyerte a pert. (Egy bizalmas Matolcsi-Lázár üzenetváltásból kiderült: valóságban mégsem volt jó az adott ügylet.) Három dologgal érveltem a bíró előtt: a hatályos jog véd engem; nem emlékszem, ki volt a forrás; és ha tudnám, akkor sem mondanám el, hiszen saját hitelemet veszélyeztetném.

Egyre gyakoribb, hogy eltitkolt információ kiadása érdekében kell perelni. Volt, hogy egy szervezet levette az általam forrásként használt prezentációt honlapjukról. Így előfordul, hogy közjegyzői pecséttel vagyunk kénytelenek igazolni: ez a tartalom valóban ott van / volt a weboldalon. S olyan is előfordul, hogy valaki azért perelt a legfelsőbb bíróságig: az újságíró nem kereste őt az adott ügyben. Ebben „bizonyítására” a híváslista adatát kimagyarázta, az emailt letagadta stb.

Nagyon meglepőek, élettől idegen bírósági döntések születnek. Volt, hogy olyanért marasztalta el, ami nem is szerepelt a cikkben. Máskor úgy tűnik, hogy a „legyen neki is valamiben igaza” bírói szándék érvényesül.

– Mi történik, ha egy informátor a versenytársát akarja feljelenteni általad? – hangzott a kérdés. – Rendszeresen előfordul. Kezelni kell. Ám ebben is segítenek az etikai alapelvek: minden érintett felet meg kell keresni. Így az is előfordul, hogy az informátor ellen sül el a dolog.

Veszélyforrást jelentenek az azonos nevek. A cégregiszterek jók, mert kiadják a kapcsolati hálót is, de esetlegesen a véletlen hibák is tovaterjednek. Aztán kiderülhet az is: történetesen két Rajnai Attila írt alá szerződést – Posta és egy beszállítója esetében.

Szintén kezelendő kihívás, hogy az újságírót többféle módon lehet megvezetni, semlegesíteni. Pl.:

• elmondom, de kérlek, ne írd meg…
• túl sok információ, összezavarás céljából
• nagyon érdekes, bennfentes dolgokat mond, de a sztori egésze nem igaz.

Az információforrások gyakran ápolják arculatukat: sokan szeretnének jól értesültek lenni; mutatni, hogy bizalmi körökben vannak. Egy nagydumás réteg fontoskodik az újságírók körül. És vannak, akikkel már lehet beszélni, de ahhoz tudni kell, mi az üléspontja, pozíciója.

Az informátor bogarait érdeles tiszteletben tartani, alkalmazkodni hozzájuk. Pl.: „tegye ki a telefonját és vegye ki az akkumulátort belőle”, vagy: beszélgetés alatt megy a tévé, hogy háttérzajt generáljon. Netán: nem beszél; némán a számítógépbe írja a válaszokat, majd visszatörölte őket.

– Van-e nagy közös forrás-adatbázis? – Igen. Az egyénileg megszerzett kapcsolatokat megosztjuk egymással, így segítik egymást a kollégák. Saját telefonban 2000 név van. Másik hasznos eszköz a diktafon-program: az élőszó-használat árnyalatai sokat javítanak a cikken.

– Miért kevés Magyarországon a tényfeltáró újságíró műhely? – Jellemzően nem a pénz a korlát, az inkább csak hárítás; a lényeg az elköteleződés. Ugyanakkor a Manager Magazinnál, a hamburgi központban az újságírók munkáját nagyban segítő researcherek is dolgoznak, akik az újságírókhoz képest sokkal ügyesebben kerestek adatbázisokban.

A Figyelőnél nagy függetlenséget élveztünk. A Sanoma-korszakban például az UPC-ügyeiről is írtunk, noha a tulajdonosnak komoly kapcsolatai voltak velük. A fokozott körültetésre figyelmeztetett a szerkesztőm, ám emellett szabad kezet kaptam.

– Hogyan születik az oknyomozó? – Vannak programok, például a Transparency Intertational és a Függetéen Médiaközpont szervezésében, vannak civil pénzek ilyenre, létezik a mentorálás intézménye is. De inkább alapérdeklődés a hajtóerőm. A Göbölyös Soma-díjat tényfeltárók kapják, engem 2009-ben ismertek el vele. A díjazott anyagok sokszor nagy projektek, akár féléves munkák. Kertész Balázs ügyeinek feltárásához vagy a Quaestor-botrány 444 általi feltárásának volt költség- és időigénye, de általában elhatározás a kérdés.

Nevetséges és aljas módszerekbe gyakran futunk bele. Megkapjuk például: semmit nem érünk el azzal, hogy egy ügyet bemutatunk, sőt egyfajta mintát is felmutatunk vele. Vagy „milyen jó, hogy én korrumpáltam, mert én jól meg is csinálom”. Minden gazember fel van háborodva mások gazemberségén.

– Rettentően hálás szakma, jó érzés „ott lenni” az aktuális ügyekben, komolyan vesznek, támogatást kapok. A felügyelet is megkeres időnként egy-egy ügyben: mit lehet csinálni? A külföldi hírügynökségek Magyarországgal foglalkozó stábjai is megtalálnak. Nagyon izgalmas nemzetközi oknyomozó szervezetekkel találkozni. Az ember olyan részletes fogalomkészlettel találkozhat általuk, amely előrelendíti munkájában.

– Előfordul-e, hogy vállalat kéri fel az oknyomozót egy ügy felderítésére? – Igen, de kevesen vállalnak ilyen munkát. Ha ma elvállalok felkérésre egy ilyen külső munkát, és a jövő héten az illető cégéről kell anyagot készítenem, félő, hogy nem tudok független maradni. De olyanra is szoktak kérni: hívjam fel a konkurenset, jelezve, hogy a sajtó is érdeklődik az ő kétes ügyeik iránt. Ám ebben az esetben is felmerül a conflict of interest, ezért nem vállalom.