Síklaki István betegség miatt nem tudott részt venni az Információkutatók Éjszakáján, ezért a számára feltett kérdésre — Kimutatható-e a politikusok beszédeiből a korrumpálhatóság — utólag, írásban válaszolt.

A korrupcióra utaló hajlam önmagában túlságosan specifikus egyfelől, és megfoghatatlan másfelől, hogy beszédből kimutatható legyen. Ami kimutatható, az a köntörfalazás, az őszintétlenség, a határozott értékállítások, értékekkel kapcsolatos elkötelező állásfoglalások kínos kerülése, vagy éppen motiválatlan tagadása.

Ugyanakkor a korrupcióhoz szükség van a hazugság felvállalására, ami viszont nehéz szakma. A legtipikusabb lebukás, amikor az ember olyasmit tagad, amit direkt nem állítottak, vagy amiről reálisan elképzelhetetlen, hogy igaz. Mondok példát.

Klasszikus eset Richard Nixoné. Már réges-régen folytak a vizsgálatok a Watergate magnószalagok ügyében, egyre gyűltek a bizonyítékok, hogy tudomása lehetett a betörésről. Ő váltig tagadta — és azok, akik rászavaztak, zömmel ki is tartottak mellette. Majd jött egy tévébeszéd, amiben elhangzott ez a mondat a szájából: “Nem vagyok csaló” (I’m not a crook). Ezzel a saját jellemére vonatkozó explicit tagadással elismerte, hogy felmerülhet vele kapcsolatban ez a lehetőség. Attól a pillanattól kezdve oda volt a hitele, a támogatottsága meredeken zuhant. Pragmatikai szempontból ő egy hallgatólagos vádat tagadott, ez volt a hiba. Ha az ellenfele direkt nekiszegezi a kérdést: Ön csaló? És erre válaszolja, hogy Nem, nem vagyok csaló, akkor semmi baj.

Másik példa Orbán Viktor nyilatkozata az őszödi beszéd után: “Én sohasem hazudtam”. Ilyen egyértelmű tagadást csak olyan ember enged meg magának, akinek nincsenek skrupulusai az igazmondással kapcsolatban, tehát óhatatlanul bizalmatlanságot szül.

Síklaki István