Hírlevél – 2016. július-augusztus

Ismerjük meg az oknyomozás információbrókerek által is használható eljárásait!

2016. okt. 20.: MIBE-konferencia az oknyomozó újságírásról. Bővebben »


Az októberi MIBE-konferencia elé:

Olyan cikkeket akartam írni, amelyek kiállják az idők próbáját

A kilencvenes évek közepén többedmagával lerakta itthon az oknyomozó újságírás alapjait, olyan cikksorozatok fűződnek a nevéhez, mint a Postabank-sztori, a Fiúk a bányából vagy a Magyar Telekom korrupciós ügye. Annak idején a Manager Magazintól való távozása országos szintű szakmai ügy lett, később a lehetőségek szűkülésével párhuzamosan egyre inkább eltávolodott az újságírástól. Jelenleg egy nemzetközi vállalatnál dolgozik, belső csalások felderítésével foglalkozik. Vajda Éva portréja.
„Úgy viselkedtünk az ÉS-ben, mintha mi lennénk a Washington Post. És elkezdett a dolog működni. Nem volt rajtunk semmilyen szerkesztőségi vagy tulajdonosi nyomás, és be tudtuk bizonyítani, hogy az angolszász típusú újságírásnak igenis van helye Magyarországon, legalábbis ami a módszertani fogásokat és a forráskezelést illeti. Esterházy Péter azt mondta az első cikkünk után, hogy úgy írunk, mintha Münchenben élnénk, nem a sorok között üzengetünk, és számok mögé bújunk, így végre ő is megértette, mi a baj a Postabankkal. Ez akkor felért egy Pulitzer-díjjal” – mondja.
F: Kreatív Online, 2016. július 6.


Mit tegyen egy (információs) mikrovállalkozás a nyári pénzszűke idején?

Nyáron pang az üzlet, így a bejövő pénzek is megcsappannak – főként egyszemélyes mikrovállalkozások esetében. Néhány tipp a nehézségek áthidalására – Mary Ellen Bates ajánlásával:
– kérjél előleget rutinszerűen
– tedd a lehető legkönnyebbé ügyfeleidnek a neked való utalást (pl. győződj meg róla, hogy számládon szerepelnek a megrendelő számára fontos adatok)
– ismerd meg ügyfeled kifizetésekért felelős munkatársát; tapasztalat szerint az ő személyes munkájának megkönnyítése – kisebb kifizetések, ügyfelek esetén – felgyorsítja az utalásokat
– gondoskodj arról, hogy minél egyszerűbb legyen a banki művelet (pl. kisebb összegek esetére szerződj a PayPal-lal és hasonló szolgáltatásokkal)
– kiadásaidat fizesd hitelkártyával – a későbbi terhelés érdekében
– fizess a fizetési határidő lejárta előtt – a fentiekkel egyező okból
– figyelj azonban arra, hogy ügyfeleid ne lássák, hogy pénzszűkében vagy; legyen weboldalad továbbra is elérhető, ne mondd le zöld számodat (ha van)
– s végül: ha nincs aktuális munkád, idődet fordítsd marketingre, előkészítve üzleti forgalmad felpörgetését.
F: The Reluctant Entrepreneur, 2018. augusztus 3.


1 korrupt hivatalnokot fogtak – százezerért már adatot lopott

Hivatali vesztegetés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség az egyik megyei járási hivatal osztályvezetőjét, aki pénzért cserébe adatokat szolgáltatott ki a földhivatali nyilvántartásból – tájékoztatta a főügyészség vezetője hétfőn az MTI-t.
Zsíros Zsolt közleményében azt írta, a Nemzeti Védelmi Szolgálat 2016 áprilisában megbízhatósági vizsgálatot folytatott az osztályvezetővel szemben. A magát ügyfélnek kiadó tárgyalótiszt abban kérte a segítségét, hogy szerezze meg egy magánszemély ingatlanjainak az adatait a földhivatali nyilvántartásból. A tiszt anyagi ellenszolgáltatást is kilátásba helyezett, de a vádlott azt kérte, hogy a későbbiekben ő írhassa meg az ingatlanokra vonatkozó adásvételi szerződést, mivel ügyvédi irodát fog nyitni.
F: Napi, 2016. június 27.


Ez a számítógépes program a német válogatott egyik szuperfegyvere

A csütörtökön Lengyelország ellen játszó német válogatott felkészülését az SAP német szoftvergyártó új technológiái is segítik. A sportanalitikai megoldásokkal az edzők és a szakmai stáb már nem csak a csapat edzéseit, az egyéni játékosok teljesítményét, hanem az ellenfél támadó és védekező játékát, valamint a tizenegyeseket is kielemezhetik.
F: HVG, 2016. június 16.


INFORMÁCIÓSZABADSÁG

Adatnyilvánosság – a kereshetőség szintje is számít

Perlik az amerikai igazságügy-minisztériumot, mert rosszul kereshető formában hozza nyilvánosságra a közérdekű adatokat. – Igen. Egy információszabadság-párti jogász azért indított pert, mert a minisztérium ugyan nyilvánosságra hoz egy csomó adatot, de azokban csak egy 10 éves program segítségével lehet keresni, nem valami jó találati eredménnyel. Sok sikert kívánunk neki innen, az országból, ahol már annak is örülünk, ha a közérdekű adatokat egy több ezer oldalas, ferdén szkennelt, kereshetetlen pdf-fájlban nyilvánosságra hozza a kormány!
F: 444, 2016. augusztus 3.


INFORMÁCIÓVÉDELEM

Mostantól minden online szolgáltatást megfigyelhetnek

Július 17-től a magyar titkosszolgálatok gyakorlatilag bármilyen digitális kommunikációt megfigyelhetnek. Széles az együttműködésre kötelezettek köre; függetlenül attól, hogy magyarországi vagy külföldi-e a szolgáltató. A legtöbb ingyenes és fizetős, webes vagy mobilalapú, hang- vagy videóalapú kommunikáció, email, chat és közösségi média érintett. A törvényi indokolás szerint a cél az, hogy a magyar titkosszolgálatok a megváltozott kommunikációs szokások korában is mindent láthassanak – természetesen a vélt vagy valós magyarországi terrorveszély ürügyén. Az új rendelkezések azonban nemzetközi összehasonlításban is erősen jogkorlátozók, számos visszaélésre adnak lehetőséget azoknak a magyar titkosszolgálatoknak, amelyeknek éppen az érintett megfigyelési gyakorlatát nemrég az Emberi Jogok Európai Bírósága is jogsértőnek találta. Ráadásul az új megfigyelési szabályok gyakorlati haszna és alkalmazhatósága erősen kérdéses.
F: Index, 2016. augusztus 3.


Snowden üzeni: ezt a kis kütyüt kell a telefonra tenni, és jelez, ha valaki hallgatózik

Kifejlesztettek egy olyan telefontokot ami azonnal jelez, ha valami nem stimmel a készülék körül.
Az amerikai titkosszolgálat megfigyelési ügyeit leleplező Edward Snowden érthető módon igencsak óvatos emberré vált. Amikor néhány éve a hongkongi hotelszobájában találkozott az őt felkereső újságírókkal, arra kérte őket, tegyék be a telefonjaikat a hűtőbe. Ezzel nemcsak a kamerákat és a mikrofonokat “hatástalanították”, de a ki- és bemenő rádiójeleket is blokkolták, így csökkentve az esélyét, hogy esetleg a nyomára akadnak. A napokban ismét a telefonok sebezhetőségére hívta fel a figyelmet, de ezúttal a szállodai minibárnál jóval egyszerűbb megoldást javasol a mobilok leárnyékolására.
F: HVG, 2016. július 27.


Szervezetten hallgattak le és figyeltek meg vezetőket az MTVA-ban

Nem csak Vaszily Miklós vezérigazgatót, de más vezetőket is megfigyeltek a közmédia központjában. Poloskák mellett videókamerák is rögzítették az igazgatói találkozókat. Csak olyasvalaki rendelhette meg a megfigyeléseket, akinek bejárása volt a hermetikusan biztosított igazgatói helységekbe. Nyilvánvalóan politikai célból történtek a megfigyelések.
F: 444, 2016. július 14.


Kiberkémkedés: kormányzati adatokat loptak

Az elmúlt év során az ESET több alkalommal detektálta és elemezte azt az SBDH névre hallgató eszközkészletet, amely célzott kiberkémkedésekben kapott szerepet. Hatékony szűrők, különféle trükkös kommunikációs megoldások és egy érdekes rejtőzködési technika révén a károkozó fájlokat tudott kiszivárogtatni kelet-közép-európai (cseh, szlovák, lengyel, magyar és ukrán) kormányzati, illetve állami intézmények rendszereiből. Az SBDH-val kapcsolatos felfedezéseket Tomáš Gardoň és Robert Lipovsky, az ESET biztonsági kutatói ismertették a Koppenhágában megrendezett Cybercrime Conference 2016 rendezvényen.
F: mmonline, 2016. július 12.


Lehallgatják az ellenzékinek tartott szervezeteket? – az egyedi ügyekben semmilyen érdemi jogorvoslat nincs

Különös esetek a TASZ-nál is történtek. Szabó Máté Dániel szakmai igazgató elmondta, hogy a jogsegélyszolgálatuk vezetője egy külföldi partnerével beszélt, amikor a hívás megszakadt, és felvételről a korábban elhangzottakat hallották vissza. Ezután másik vonalon ismét telefonált, s amikor a túloldalon fogadták a hívást, még mindig a rögzített beszélgetés ment. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy vélhetően lehallgatták a telefont, csak valamilyen technikai malőr történt.
Ekkor megnézték, miként lehetne a végére járni a dolognak. Jogorvoslati lehetőség gyanánt panaszt tettek a titkosszolgálatokat felügyelő valamennyi miniszternél. Egyenes választ azonban csak a honvédelmi tárca vezetőjétől kaptak, aki leszögezte: a katonai titkosszolgálatnak semmi köze a dologhoz. A hírszerzést irányító Lázár János, illetve az Alkotmányvédelmi Hivatal működéséért felelős Pintér Sándor belügyminiszter viszont csak azt közölte, hogy nem történt jogellenes megfigyelés.
hirdetés
De nem érték be ennyivel, hanem az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságához fordultak. Ott viszont Szabó szerint egyértelműen politikai döntés született, mert a kormánypárti többség úgy szavazott, hogy a testületnek nincs dolga ezzel az üggyel.
Amíg ez nem így van, ki-ki eldöntheti, miként védekezik. A TASZ-nál figyelnek például arra, hogy a bizalmas beszélgetéseket titkosított kommunikációs csatornákon folytatják. Ha kell – bár az macerás – az e-maileket is titkosítják, ha pedig kényes ügy kerül elő, akkor arról nem az irodában ejtenek szót.
F: NOL, 2016. június 17.


INFORMÁCIÓFORRÁSOK

Facebook scraper – Hogyan szedjük le egy Facebook oldal adatait?

Itt érhető el az a scraper, amit azzal a céllal készítettünk, hogy könnyedén le tudjuk szedni egy publikus Facebook oldal posztjait, kommentjeit, lájkjait, reakciót és az oldalon aktív felhasználókkal kapcsolatos adatokat.
F: KeresőVilág, 2016. július 27.


Multimodális emócióelemzés

Június 10-én tartott céges Hackathonunkon az egyik csapatunk egy igazán izgalmas projekten, multimodális emócióelemzésen dolgozott.
A feladathoz rövid, angol és magyar nyelvű videórészleteket kerestünk. Olyan anyagokra volt szükségünk, ahol a kép, a hang és a szöveg is jó eséllyel elemezhető emóciókat mutat. Végül három videórészlet maradt fent a rostán: az angol nyelvre a Bladerunner Tears in rain monológja és a Closer egy jelenete, a magyarra pedig a Beugró Váltóláz nevű játékából egy részlet.
A projekt eredményeivel és tapasztalataival a hátunk mögött most meg szeretnénk vizsgálni, hogy milyen összefüggésben van a három különböző típusú elemzés egymással. Azt gondoljuk, hogy egy multimodális elemzésben a három elemzési eszköz hatékonyan kiegészítheti egymást, és olyan emóciókat is megmutathat, amelyek a csak az egyik faktort figyelembe vevő elemzésben elvesznének. További terveink között szerepel annak feltérképezése is, hogy mit árul el a multimodális elemzés olyan trükkös jelenségek esetében, mint a hazugság, a káröröm, az irónia vagy a gúny.
F: KeresőVilág, 2016. június 30.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük