Hírlevél – 2009. július-augusztus

Ajánló
Kedves Olvasó!

Ismét azért ragadtunk billentyűzetet, hogy ráirányítsuk az Önök
figyelmét olyan hírekre, amelyeknek hasznát vehetjük. Elsőként Mary Ellen
Bates tanácsaiból okulhatunk, melyek most a tárgyalás stratégiájára
vonatkoznak. Ezután megtudjuk, hogy mivel érdemelte ki a Google a digitális
vámpír titulust. Ezután újra megállapíthatjuk, hogy az online tanításnak van
jövője, sőt, sikere meghökkentő lehet, ahogy azt Dél-Korea
online
felzárkóztató iskolája is jelzi, mely az állam leggyorsabban fejlődő
technológiai cégévé vált.Viszont kiderült, hogy az online kutatásban rejlő
lehetőségeket még nem aknázták ki kellőképpen a magyar
vállalkozások, pedig
hasznos eszköze lehetne az igényfelmérésnek is. Ezzel szemben egy felmérés
alapján elmondható, hogy vásárlásnál a Világháló jelenti a kiindulópontot az
emberek többségének, és ezzel együtt az elsődleges információforrást is.
Utolsó hírünk jelentőségére egy kérdéssel szereznénk rávilágítani: Ön szerint
mennyire tudja megakadályozni Észak-Korea elzárkózását a Google Earth?

Tartalom

1.
Tárgyalás – könnyebben

2. Online vállalati kutatás – a kézenfekvő
válasz

3. Nagy üzlet az online magántanári szolgálattás
Dél-Koreában

4. Tömegsír és Kim Dzsong Il saját vízicsúszdája a Google
térképén

5. A Google már a bolti eladókat is lenyomta

6. Digitális
vámpír a Google

Tárgyalás –
könnyebben


A tárgyalás nem azonos a konfrontációval. Az
érdekérvényesítés sem az agresszivitással – fejti ki hírlevelében Bates. És
néhány, az ár- és szolgáltatási csomag megtárgyalásánál felhasználható
gyakorlati tanácsot is hozzáfűz:
– A párbeszédben közös érdekeitekre
fókuszálj, ne saját pozíciódra. El akarod érni céljaidat, vagy saját igazadat
akarod?
– Mi a végső célod? Nem az, hogy hogyan akarsz valamit elérni, hanem
mi az alapvető, kézzel fogható, mérhető cél? És honnan kezdődik az
elfogadhatatlan eredmény. Azaz: pontosan miért is tárgyalsz?
– Melyek a
partner elengedhetetlen céljai? Hogyan haladhattok kettőtök egyéni céljai
felé?
– Legyél 100%-ban felelős tárgyalási döntéseidért, tudva, hogy a meg
nem egyezés is lehetséges. Ez is választható — kellemetlen következményeivel
együtt.

Mary Ellen Bates: Painless
=egotiation
Ref.: Mikulás Gábor

2009. május
http://www.batesinf=wbr>o.com/ib-tip.html#May2009

 

Online vállalati kutatás – a kézenfekvő
válasz

Az információszerzés, a banki- és pénzügyek, valamint a
külső kommunikáció alakult át leginkább az internet hatására a 10 főnél
többet foglalkoztató vállalatoknál. Minden negyedik vállalkozás végez online
kutatásokat. A cégek egyhetede fontolgatja, hogy netalapú kutatási eszközöket
vessen be a közeljövőben. A vállalati célcsoport is elérhető online. A
saját hangjuk hallatására, a piackutatások iránti érdeklődés, valamint a futó
kutatások egyes eredményeinek elérhetősége miatt csatlakoznak a Szonda Ipsos
Üzleti Klubjának tagjai.

Annak ellenére, hogy a világháló kézenfekvő eszköz
az információgyűjtésben és
a tájékozódásban, a cégek többsége mégsem
gondol kutatási eszközként is az internetre, pedig az online kutatási
eszközök felhasználása gyors és költséghatékony megoldás lehet, ha olyan
fontos ismeretek beszerzéséről van szó, amelyekhez máshogy nehéz
hozzáférni.
A Szonda Ipsos 2009 április-májusában folyó online vállalati
kutatása szerint például az internettel rendelkező hazai 10 főnél több
alkalmazottat foglalkoztató cégek hat tizede nem végez (vagy végeztet) online
kutatásokat a fogyasztói, üzletfelei véleményének, igényeinek a megismerése
céljából. Nagyjából csak minden negyedik vállalkozás él ezzel a lehetőséggel,
ezek túlnyomó többsége (több mint 75%-uk) pedig saját maga végzi el ezeket a
kutatásokat. Viszont a cégek egyhetede már fontolgatja, hogy online kutatási
eszközöket vessen be a közeljövőben.2009. június 11.
http://w=w.muszakiforum.hu/?fejezet=5&cid=63549

Nagy üzlet az online magántanári szolgáltatás
Dél-Koreában

Minden azzal kezdődött, hogy a múlt század 90-es éveiben
Szon Csu Eun keresett
magántanárrá vált Dél-Koreában, ahol a tehetős családok
minden áldozatra készek azért, hogy csemetéiket bejuttassák az egyetemre. Évi
jövedelme elérte a 720 millió vont, ez ma 577 ezer amerikai dollárnak
(több mint 115 millió forintnak) felelne meg.
Aztán egy napon
Szon ráébredt: azzal, hogy a gazdagok gyermekeinek redményeit javítja, a
szegényebbeket rosszabb helyzetbe hozza, és csak növeli az oktatás
egyenlőtlenségét.

2009. június 15.

http://www.sg.hu/cikkek/=7991

Tömegsír és Kim Dzsong Il saját vízicsúszdája
a Google térképén

Rakétakilövő állások, munkatáborok, valamint fehér
homokkal borított tengerpartra épített paloták is láthatóak Észak-Korea
virtuális térképén, amelyet az internetezők állítottak össze egy amerikai
doktorandusz-hallgató adatbázisának felhasználásával.

2009. június 19.
http://hvg.hu/Tudomany20090629_eszak_korea_=oogle_earth_dzsong_il_kim.aspx?s=2009629nl

A Google már a bolti eladókat
is lenyomta

A Google megbízásából a TNS Infratest által készített
jelentésből kiderül, hogy a hazai felhasználók számára egy-egy vásárlási
döntés előtt a legtöbb esetben a világháló jelenti az elsődleges
információforrást, amelyhez jellemzően internetes keresőket hívnak
segítségül.
A magyar lakosság legnagyobb arányban a műszaki termékekről és
utazással kapcsolatos szolgáltatásokról szóló információkat szerzi be az
internetről. Az online tájékozódás a fent felsorolt négy termékkategória
közül háromban vezető szerepet tölt be, hiszen digitális fényképezőgépek
esetén az internethasználó vásárlók 80 százaléka,
számítógépes hardvereknél 82, háztartási gépeknél 74 százalékuk veszi igénybe
a világhálót információszerzésre. Meglepő módon a klasszikus médiát alig
használják, a televízió kategóriától függően 7-17, a kültéri reklámok 11-16,
a szórólapok 12-23, a rádió pedig alig 2-9 százalékban segíti meghozni a
vásárlás előtti döntést. A személyes segítség ennél jóval nagyobb, általában
30 százalékos arányban van jelen, legyen szó a család, barátok, vagy a bolti
eladó tanácsairól.

2009. június
23.

http://www.penzcentrum.hu/cikk/1018524/1/a_google=mar_lenyomja_a_bolti_eladokat

Digitális vámpír a
Google

Egy a Pricewaterhouse Coopers által szervezett
konferencián a Wall Street Journal
kiadóvállalatának első embere éles
bírálattal illette a Google-t, mivel elérhetővé teszi az internetezők számára
a felbecsülhetetlen értékkel bíró médiaanyagokat. Les Hinton szerint a
keresőcég az újságírók hátán élősködik, a sajtó vérét szívja, és
ellehetetleníti a médiaszolgáltatókat azáltal, hogy rendkívül
egyszerű módon és ami még inkább kifogásolható, ingyenesen kínálja fel a
szörfölőknek a tartalmakat. Tegnap Steve Ballmer is megjósolta a nyomtatott
sajtó halálát, Hinton szerint viszont hiába jelennek meg a weben a
papírújságok, ott már nem kérhetnek előfizetési díjat, ugyanis ki volna hajlandó
fizetni a cikkekért, ha pillanatok alatt megtalálják az internetezők az őket
érdeklő híreket a Google-ön, ráadásul térítésmentesen hozzáférhetnek
azokhoz.

2009. június 26.
http://hirek.prim.hu/cikk/73527/

 
IMPRESSZUM

A MIBE-hírlevél a Magyar Információbrókerek Egyesülete
tagjainak készülő,
minden hónap első csütörtökjén megjelenő hírlevél.



A szerkesztők örömmel várják ötleteiket, javaslataikat és közreadandó híreket.

Borbély Szabina: szina86@gmail.com
Árki Péter: arkipeter@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.