Hírlevél – 2009. április

Ajánló
Kedves Olvasó!

Újra jelentkezünk hírlevelünkkel, melyben a
következőket
ajánljuk figyelmébe:

egyrészről olyan
módszereket, amelyek hozzásegítenek
minket a megfelelő ügyfél-kommunikációhoz, az
eredményes kérdésfeltevéshez.
Másrészről
a „stratégiai
visszavonulás” fogalmával
ismerkedhetünk meg, amelyre időnként
mindenkinek szüksége van.
Ezen kívül
olvashatunk az internet szolgáltatásait
könyvtári szempontból értékelő
adattármustráról is, ez alkalommal az
intézményeket nyilvántartó adattárak
vannak terítéken.
Számot adunk arról is,
hogy a földhivatali adatok 2010-től elérhetőek lesznek az
interneten.
A
www.feketelista.hu honlap indulásáról is tudósítunk.
Ezen az egy honlapon 11
nyilvános
állami nyilvántartás adatai
lesznek megtalálhatók. Érdekesség, hogy egy
kutatóintézet szerint
a brit állami
adatbázisok nagy része nem felel meg az
emberi jogi vagy adatvédelmi
törvényeknek.
Felhívjuk a figyelmüket egy
interjúra, melyből megtudhatjuk, hogy hol tartunk
az intelligens
keresőrendszerek tökéletesítése felé
vezető úton. A kalandra vágyók figyelmét
a
kémhálózat lefüleléséről
szóló hírünk keltheti fel.
Legvégül pedig megtudhatjuk,
hogyan
kapcsolódik be az amerikai Massachusetts Institute of
Technology
egyeteme a tudományos
szakfolyóiratok hatalmának
megtörésére indított harcba.

Tartalom

1. Hogyan kérdezzünk hatékonyan
ügyfelünktől? – a referenszinterjú fogásai

2. Amikor az infobróker rendezi saját sorait

3. Adattármustra. Szervezetek

4. Jövőre jön az internetes földhivatal

5. Elindult a www.feketelista.hu honlap!

6. A brit állami adatbázisok negyedét fel kell
számolni

7. Tű a szénakazalban

8. GhostNet – a világméretű
kémhálózat

9. Projektek a szakfolyóiratok hatalmának
kikezdésére: MIT, BOAI, PLoS
és saját gyűjtemények

Hogyan kérdezzünk
hatékonyan ügyfelünktől? – a referenszinterjú
fogásai

Az
ügyfelek egyre könnyebben maguk is választ
találnak jól
strukturált kérdésükre. A projekt

szkóp (vagy
referenszinterjú)
segít az
ügyfélkérdések minőségének
növelésében, ezért egyre

fontosabb szakasz a
kapcsolattartásban. Hét tipp a megfelelő
kérdések feltevése érdekében:

1. Az
ügyfelek azokat a kérdéseket teszik fel, melyekről
azt
vélik, megválaszolhatók, nem pedig

azt, amit
tudni szeretnének. Ezért tudjuk
meg az ügyfél célját.
2.
Kérdezzük meg, mi az ügyfél következő
döntése. Hogyan tudja
felhasználni információnkat?

Általában „a választ” akarják. A
szkólpolás segít megtalálni „a
kérdést”.
3.
Elismétlés. Kérdezzünk vissza: „Ha jól
értem, azt
szeretné…” És hagyjunk időt
a korrekcióra.
4. Mondjunk
példákat, hogy mindinkább elképzelhesse
majdani
válaszunkat. Pl.
típusválaszaink listája,
csináld magad segédlet,
ppt-összefoglaló, összehasonlító
diagram,

50 oldalas elemzés.
5.
Részletezés szintje. Pl. a kért statisztikai adat
legyen
globális, regionális vagy lokális? Több

ár és tartalom együttes felvázolása a
választás érdekében.
6. Az
ügyfél ügyfele. Tanuljunk az ő
elvárásaikból, mert
ügyfelünk is annak kíván megfelelni és

értékeli ebbéli támogatásunkat.
7. Az
ellenkezője is segít, ha olyanra mondunk példát,
melyet az
ügyfél nem szeretne. Segít

az
igénytisztázásban, ha egy nagy ívű
kérésre egy
elrettentő árat mondunk.
8. Menet
közbeni korrekció lehetőségének
felkínálása. Kerüljük
el a projekt csúszását reális

alternatívák, irányok
felvázolásával. Mit
zárhatunk ki a projekt közepén és mit
érdemes

pontosítani.

Jane John: Key to Research Success:
Asking the Right Questions
Ref.: Mikulás Gábor

2008. november
http://web.fumsi.com/go/article/find/3374

 

Amikor az infobróker
rendezi saját sorait

Bates azt
javasolja, hogy rendre iktassuk be munkánkba a
stratégiai visszavonulás napját,

mely egyfajta
ön-brainstorming. Ne zavarjon
senki, állítsd üzenetrögzítőre a
telefonodat.
Lépések:
– Nagy
papírt elővenni, arra felírni üzleti
problémánkat, ami
kiszívja energiáinkat, vagy ami

miatt nem tudunk egyről a
kettőre lépni.
– Felirat
legyen pl.: „Sokkal jobban tudom (és
nem: kell,
lenne jó, szeretném)
magam érezni

a
szerződés-tárgyaláskor.” Majd
gondolkodj el a megvalósítási
lehetőségeken. Majd:
– Nyiss egy
lapot olyan címzéssel: „Eszközök a
szerződések
tárgyalásához.” Majd lépésről

lépésre strukturálva sorold fel az
eszközöket.

További lehetőség: „Egy újabb dolog, melyet
utálok
csinálni”. S a nap során kigondolni,

hogyan tudjuk e
munkát kiiktatni
vagy megkönnyíteni.

Mary Ellen Bates: Retreating to Move
Forward
Ref.: Mikulás Gábor
2009. február
http://www.batesinfo.com/ib-tip.html#February2009

Adattármustra. Szervezetek

A sorozat
egyes számaiban független szakemberek
értékelik a
magyar nyelvű internet

könyvtári szempontból fontos
tartalomszolgáltatásait,
megadott szempontok szerint;

ez alkalommal a szervezeteket és
intézményeket
nyilvántartó információforrásokat. A
bírálatok

a használók számára
fontos
kezelőfelülettel, keresőrendszerrel, tartalommal és
metaadatokkal

foglalkoznak.
Az értékelések egyrészt
segítséget nyújtanak a rendszerek minél
eredményesebb

használatához, másrészt
felhívják a fejlesztők és a karbantartók
figyelmét a
szolgáltatás hiányosságaira, a
jövőbeli minőségi javítások
érdekében.

-Társadalmi
Szervezetek és Alapítványok
Névjegyzéke
http://www.birosag.hu/engine.aspx?page=tarsszervsearch
-Határon
Túli Magyar Kulturális Intézményi
Adattár és Határon
Túli Magyar Kulturális
Intézmények
és Szervezetek Kutatási Adatbázisa
http://www.htmkultura.mtaki.hu/
-Könyvtári
Minerva
http://www.ki.oszk.hu/minerva/ és
http://konyvtar.info/minerva/

2009. február

http://tmt.omikk.bme.hu/show_news.html?id=5058&issue_id=501

Jövőre jön az
internetes földhivatal

A
Földművelésügyi és
Vidékfejlesztési Minisztérium szerint a
Digitális Földhivatal koncepció

első
lépéseként 2010 szeptemberéig
megvalósulhat a földhivatali adatok nonstop
elérhetősége

az interneten
keresztül.

2009. március 5.
http://www.penzcentrum.hu/cikk/1016431/1/jovore_jon_az_internetes_foldhivatal

Elindult a www.feketelista.hu honlap!

Márc.
11-én délelőtt 10 óra 45 perckor elindult a
www.feketelista.hu honlap, amely 425 ezer

cég közel 600 ezer
“ügyéről” tájékoztatja az
érdeklődőket. Az online lista 11 nyilvános
állami

nyilvántartás tartalmát
összegzi és teszi könnyen kereshetővé egy
helyen, naprakészen, 10 évre

visszamenően. A www.feketelista.hu célja az, hogy
bárki informálódni tudjon céges üzleti

partnerei üzleti előéletének “sötét
oldalairól”. A honlap az alábbi állami
nyilvántartásokat

egyesíti:
-adóvégrehajtások,
-adószám-felfüggesztések,
-csődeljárások,
-felszámolási eljárások,
-végelszámolási eljárások,
-munkaügyi elmarasztalások,
-versenyfelügyeleti elmarasztalások,
-fogyasztóvédelmi elmarasztalások,
-100
millió forint feletti adóhiányok,
-100
millió forint feletti adótartozások,
-törölt cégek.

2009. március 11.
http://www.penzcentrum.hu/cikk/1016549/1/elindult_a_wwwfeketelistahu_honlap

A brit állami
adatbázisok negyedét fel kell számolni

Egy londoni
kutatóintézet szerint a brit állami
adatbázisok
negyedét fel kell számolni, vagy át

kell
alakítani, mivel alapvetően hibásan,
vagy feltételezhetően törvénytelenül vannak

összeállítva. A Joseph Rowntree
Reform Trust (JRRT) nevű társadalmi-politikai
kutatóintézet

42 nagyobb állami
adatállományt vizsgált meg, és csak hat
olyat talált, amelyek elfogadhatóak

lennének az emberek megánszférájára
gyakorolt hatása tekintetében. A többi
nyilvántartás

– a közlekedési
szabályokkal élve – “piros” vagy
“sárga” jelzést kapott, mivel nem felelt meg

az emberi
jogi vagy
adatvédelmi törvényeknek, vagy a benne lévő
adatok az érintett

személyek
beleegyezése nélkül,
törvénysértően lettek összegyűjtve.

2009. március 24.
http://hirek.prim.hu/cikk/72143/

Tű a szénakazalban

A kulcs az intelligens
keresés. Az a nyerő, aki megtalálja a tűt a
szénakazalban. Ehhez már

nem elég egy nagy
keresőrendszer, hanem az első keresés eredményeire
építve egy második,

intelligens keresést is
le kell futtatni. A végső cél az volna, hogy a
keresőrendszerek – szinte

az emberrel együtt gondolkozva –
automatikusan működjenek. Ettől azonban még nagyon

messze
vagyunk. A tanulási/tanítási folyamat
szerencsére már elkezdődött: a
felhasználó egyre
jobban elvárásaihoz
igazítja a rendszert, miközben a gép is
tanítja az embert a hatékonyabb

keresésre – mutat
rá Vadász Pál, a Montana
elnök-vezérigazgatója.

2009. március 30.
http://www.itbusiness.hu/felso_menu/magazin/cimlapon/Tu_a_szenakazalban.html

GhostNet – a
világméretű kémhálózat

Amikor kártékony programok által
felépített botnet hálózatok kerülnek
szóba, akkor
a biztonsági cégek közleményeiben elsősorban
azt lehet olvasni, hogy hány százezer zombi PC

vesz részt e kártékony rendszerek
üzemetetésében. A napokban azonban egy olyan

kémhálózat került a figyelem
középpontjába, amelynek nem az a célja, hogy
ezresével vonjon

be otthoni számítógépeket a
kártékony tevékenységébe, hanem hogy
kifejezetten

a legértékesebb adatokat gyűjtse össze. Jelentős
kémhálózatot lepleztek le, mely a világ 103

országában működött, és állami,
pénzügyi, illetve ipari titkokat gyűjtögetett.

2009. március 31.
http://computerworld.hu/ghostnet-vilagmeretu-kemhalozat.html

Projektek a
szakfolyóiratok hatalmának kikezdésére:
MIT, BOAI, PLoS és saját gyűjtemények

Az MIT amerikai
csúcsegyetem is nekiveselkedett, hogy megtörje a
patinás tudományos

folyóiratok
monopóliumát. A hasonló
kezdeményezések, amelyek
nyomán egyre több kutatási

eredmény
kerül fel szabadon hozzáférhetően az
internetre is, eddig nem voltak sikeresek.

Az újság- vagy
regényíróktól
eltérően a komoly tudományos folyóiratok szerzői
nem keresnek

pénzt azzal, hogy
cikkeiket kinyomtatják: ők a hírnévért
publikálnak. A munkáikat közlő

folyóiratokat mégis pénzért adják,
nem is olcsón. A népszerűbbek közé
tartozó
Nature angol
hetilap egyetlen példánya
magánszemélynek 10 font, intézményi
előfizetőktől pedig ennek

a többszörösét
kasszírozzák. Kézenfekvő lenne, hogy e
sajátos piacot is átrendezzék

az internet
révén szabadon hozzáférhető
tudományos közlemények, ám ezek tömeges

publikálása mindmáig várat magára. A
folyamatban fontos állomás lehet, hogy a világ
egyik

legtekintélyesebb egyeteme,
az amerikai Massachusetts Institute of Technology március

közepén kötelezővé
tette kutatóinak, hogy nyomtatásban
megjelenő cikkeiket egyúttal

helyezzék el az MIT
internetes tárában, ahonnan
bárki hozzájuthat a dolgozathoz.

2009. április 1.
http://hvg.hu/print/200914_DRAGA_SZAKCIKKEK_Tarzar.aspx
IMPRESSZUM

A MIBE-hírlevél a Magyar
Információbrókerek Egyesülete tagjainak
készülő,
minden hónap első csütörtökjén megjelenő
hírlevél.

A szerkesztők örömmel várják ötleteiket,
javaslataikat és közreadandó híreket.

Borbély Szabina: szina86@gmail.com
Árki Péter: arkipeter@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük